|
2021-12-07 06:05:40, kedd
|
| |
| |
H.Gábor Erzsébet
Rossz érzése volt, amikor kibontotta a géppel címzett levelet. Amikor a borítékból
a földre hullott a két ropogós ötezres, megint erőt vett rajta az, az erős, szúrós
fájdalommal járó szívdobogás, ami az utóbbi napokban, olyan ijesztően sűrűn
jelentkezett.
Nehezen hajolt le érte. Leült, és olvasni kezdte a rövid levelet.
,,Bocsáss meg Anyuka, de most sem jött össze a dolog, sajnos Péternek
halaszthatatlan elfoglaltsága jött közbe, így idén sem tölthetjük együtt a
Karácsonyt..."
Mária néni óvatosan az ölébe eresztette a levelet, és észre sem vette, hogy
ideges ujjai összevissza gyűrték a hófehér lapot.
Hátát nekifeszítette az egyenes támlájú régi, faragott széknek, száját össze
szorította, szemeit behunyta. Sehogy nem jöttek a megváltó könnyek, már
nem tudott sírni.
Csöndben, egyetlen zokszó nélkül, csak befelé sírt. Aztán erőt véve magán,
végigolvasta a levelet, egyszer, kétszer, háromszor.
Nehezen állt fel a székről, már nagyon beteg volt. Nem írta meg a gyerekeknek,
hogy milyen rossz az állapota, dehogy is rémítette volna őket halálra, van nekik
gondjuk éppen elég.
Az építkezés, a sok munka, meg bizony a háromszáz kilométeres távolság,
ami elválasztotta őket, az apró kis falucskát, a fővárostól.
- Még jó, hogy nincs semmi bajuk, legalább nekik nincs - nyugtázta magában.
Rápillantott a feldíszített kis karácsonyfára. A kertjében nevelte fel, nagyon
nagy gonddal, a szíve szakadt meg, amikor kivágta, de megtette, hiszen Ő
értük tette meg.
Tekintete rátévedt a fa alatt elhelyezett kis csomagokra. Előre odakészítette,
hogy erre se legyen gondja. Péteré, Éváé, és Kispetié.
Mikor is látta utoljára? Hat hónapja, vagy talán már nyolc is eltelt amióta
találkoztak. Milyen nagyfiú lehet már...
- Tiszta Péter, mintha őt látná kicsi korában - nézett meghatódva a kis
aranyozott keretbe foglalt családi fotóra.
Huncut fekete szemek, és azok az aranyló göndör fürtök, mint egy kisangyal.
- Nagymami! Ugye, eljöhetek majd máskor is hozzád, hogy együtt szedhessük
újra a cseresznyét a fáról - kérdezte a legutóbbi látogatáskor. Milyen aranyos
volt, milyen kedves...
Megigazította a váza alatt a keményre vasalt hímzett terítőt.
- Milyen szép - gondolta -, még Éva is megcsodálta. Két hónapig hímezte neki
a garnitúrát, sietett, hogy Karácsonyra készen legyen vele. Sokszor abba kellett
hagynia, gyakran elzsibbadtak az ujjai, és az a szörnyű, szorító érzés, jaj, csak
az ne, csak az ne jöjjön újra!
Kicsit elbóbiskolhatott, mert teljesen besötétedett már. Odacsoszogott a fához,
felkattintotta az apró kis égőket. Bekapcsolta a régi lemezjátszót.
A recsegő lemez hálásan dúdolta a ,,Csendes éjt". Gyufa után nyúlt, meggyújtotta
a vékony viaszgyertyát.
Sokáig mereven nézte az ingadozó kis gyertyafényt, s közben arcát, megváltó,
forró könnyek öntötték el. A magány könnyei voltak ezek, élete utolsó, szív
szaggató, fájdalmas könnyei.
Úgy halt meg, ahogyan élt, csöndesen, és magányosan.
Egyetlen hang siratta csak Mária nénit, az elakadt, régi, recsegő lemez hangja,
s mintha azt ismételgette volna, hogy; - nem ezt érdemelted, nem ezt érdemelted.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek az életből 2. |
|
|
|
Címkék: elbóbiskolhatott, halaszthatatlan, nekifeszítette, felkattintotta, karácsonyfára, elfoglaltsága, odacsoszogott, viaszgyertyát, odakészítette, elválasztotta, megigazította, látogatáskor, gyertyafényt, végigolvasta, meggyújtotta, besötétedett, elzsibbadtak, rápillantott, feldíszített, jelentkezett, lemezjátszót, ismételgette, fájdalommal, megcsodálta, szívdobogás, bekapcsolta, karácsonyra, kilométeres, találkoztak, elhelyezett, gyerekeknek, cseresznyét, összevissza, csomagokra, meghatódva, aranyozott, géppel címzett, földre hullott, utóbbi napokban, rövid levelet, ölébe eresztette, hófehér lapot, egyenes támlájú, megváltó könnyek, háromszáz kilométeres, kertjében nevelte, szíve szakadt, aranyló göndör, legutóbbi látogatáskor, váza alatt, keményre vasalt, régi lemezjátszót, Gábor Erzsébet, Tiszta Péter,
|
|
Offline
